Publikálva: 2024.07.29.

A magyar felsőoktatási rendszerben két fő felvételi időszak létezik: a februári és a szeptemberi. A februári keresztféléves eljárásban a tavaszi félévben induló, míg a szeptemberi általános eljárásban az őszi félévben induló képzésekre lehet jelentkezni. A ponthatárok megállapítása az eljárások végét követően történik.

Amennyiben az elsődleges felvételi eljárásban nem sikerült bekerülni a választott intézménybe, lehetőség van pótjelentkezésre. Ez augusztus elején történik és csak egyetlen képzésre lehet újra jelentkezni. Fontos megjegyezni, hogy a pótfelvételi során a ponthatárok általában magasabbak, mint a normál eljárásban és sok esetben már csak önköltséges helyeket hirdetnek meg.

Ha pótfelvételin sikerül bejutni a képzésbe, az albérletkeresés még nagyobb feladatot jelenthet, hiszen a tanulmányok megkezdése előtt kis idővel derül csak ki, hogy bekerültünk-e a vágyott szakra. A bérleti díjon kívül számolni kell a kaucióval, ami egy egyszeri nagyobb kiadás, viszont folyamatosan jelen lesznek a rezsiköltségek és a saját igényeinkhez mérten a fogyasztási költségek is (élelmiszer, szórakozás, tanszerek). Esetleges bútorvásárlás és a költözéssel járó egyéb kiadások is felmerülhetnek, ami további anyagi terhet róhat a hallgatóra és családjára.

Van segítség mindezekre? Igen!

A Diákhitel egy kedvező hitel, amivel a felsőoktatásban tanuló hallgatók anyagi helyzetüket könnyíthetik meg. Visszafizetése csak a tanulmányok befejezése után kezdődik meg havi részletekben. Ezzel kapcsolatban és a felhasználás részleteiről honlapunkról tudhatsz meg többet, ahol röviden írunk a legjobb hitel lehetőségeiről:

További pénzügyi tippek leendő egyetemistáknak:

  • Tervezz előre! Készíts költségvetést, és kalkuláld ki a várható bevételeket és kiadásokat!
  • Tájékozódj! Számos platform segít az albérletkeresésben és a költözéssel járó egyéb teendőkben, hozzánk pedig fordulj bátran hiteligényléssel kapcsolatban ITT!
  • Kérj segítséget! Ne félj tanácsot kérni a szülőktől, rokonoktól, egyetemi szolgáltatóktól!
  • Légy takarékos! Figyelj oda a kiadásokra, és kerüld a felesleges költekezést!

A felsőoktatás nem olcsó mulatság, de alapos tervezéssel és odafigyeléssel megkönnyíthető a pontos pénzügyi tervezés! Kérd olyan szolgáltatók és emberek segítségét, akik értenek az adott területhez, vagy megbízol a tanácsaikban!

Így tudsz Diákhitelt igényelni

  • Válaszd ki az intézményedet!
  • Jelentkezz be a Neptun rendszerbe!
  • Az Ügyintézés menüpontban válaszd a Diákhitel igénylése lehetőséget!

Ha a Neptun rendszer nem elérhető, akkor a Diákhitel Direkt felületen, vagy Diákhitel Partnerpontjainkon is el tudod indítani az igénylést.

Nézd meg további bejegyzéseinket is!

További híreink

  • Publikálva: 2025.11.20.

    A továbbtanulás izgalmas és meghatározó időszak, amely nemcsak szakmai fejlődést, de gyakran anyagi vonzattal is járhat. A felsőoktatási évek során számos kiadás merülhet fel: tandíj, lakhatás, utazás, tanulmányi eszközök, étkezés – ezek mind részei annak a pénzügyi térképnek, amelyet érdemes előre megrajzolni. Ebben nyújt megbízható segítséget a Pénzügyi Tájoló, a Diákhitel Központ online kalkulátora, amely támogatja a hallgatókat abban, hogy átlátható és reális képet kapjanak jövőbeli költségeikről és finanszírozási lehetőségeikről.

  • Publikálva: 2025.11.13.

    A vizsgaidőszak sokakban idéz elő izgalmat és feszültséget, hiszen ez az a néhány hét, amikor hónapok munkája válik igazi eredménnyé. De hogyan lehet ebben az időszakban megőrizni a nyugalmat, a fókuszt és a lendületet? Cikkünkben most megmutatjuk!

  • Publikálva: 2025.11.06.

    Közeledik a felvételi időszak, és ezzel együtt egy új életszakasz kezdete. Ilyenkor egyszerre van jelen a fialatokban a kíváncsiság, a várakozás és néha a bizonytalanság is: vajon jó helyre jelentkezel? Megfelelő szakot választasz? Mi lesz, ha drága a kollégium vagy nem találsz jó áron albérletet? Ezek teljesen természetes kérdések, és minél korábban kezdesz el felkészülni, annál nyugodtabban tudsz majd dönteni. Most segítünk néhány praktikus információval!

  • Publikálva: 2025.11.05.

    Novembertől gyorsabban és kényelmesebben intézhetik ügyeiket a Diákhitel Plusz és a Nyelvtanulási Diákhitellel rendelkező ügyfeleink. Számukra is elérhető válik elektronikus szolgáltatáscsomagunk, így mostantól lehetőségük van bankkártyás fizetésre, egyenleg-lekérdezésre vagy adatmódosításra a Diákhitel Direkt felületünkön keresztül.