Publikálva: 2024.10.14.

Fontold meg a döntést, gondold át reálisan!

A középiskolai tanulmányok végéhez közeledve számos lehetőség áll előttünk: a különböző felnőttképzések, felsőoktatási szakképzések, technikumok és természetesen a diplomát adó egyetemi, főiskolai képzések is. Azoknak egyszerű dolguk van, akik pontosan tudják milyen terület áll hozzájuk közel, de akik még bizonytalanok, azoknak érdemes időt fordítani önmaguk megismerésére, kompetenciáik feltérképezésére. Amennyiben saját magunk nem kapunk erre választ, érdemes egy erre specializálódott tanácsadóhoz fordulni! Ahhoz, hogy a választott utat kitartóan végig járjuk, elengedhetetlen, hogy a szakterület valóban érdekeljen minket. Ennek a megtalálásában és a lehetőségek vizsgálatában segíthetnek a pályaválasztási tanácsadók.

Egyetemi, főiskolai nyíltnapok

Az egyetemek és főiskolák évente szerveznek nyílt napokat, melyek keretében bemutatják működésüket, illetve lehetőséget biztosítanak a campus legfontosabb részeinek bejárására. Ilyenkor a látogatók részt vehetnek bemutatóórákon is, közvetlen tapasztalatot szerezve az oktatásról. A jövendőbeli hallgatók emellett az adott intézmény szellemiségéből, hangulatából is ízelítőt kaphatnak.

Az intézmények nyíltnapjairól az adott felsőoktatási intézmény weboldalán lehet tájékozódni. Érdemes ellátogatni több kar nyíltnapjára is, hiszen sokszor olyan információkat tudhatunk meg vagy olyan lehetőségekkel találkozhatunk, amelyek megkönnyítik a döntésünket a felvételi sorrend összeállításakor.

Szeretsz előre tervezni?

Ha szereted magad bebiztosítani, érdemes tájékozódni a számodra elérhető lehetőségekről! Előfordulhat, hogy egy olyan képzés nyerte el a tetszésed, melyre államilag támogatottan nehéz bekerülni. Azonban egy percig sem érdemes csüggedni, hiszen az önköltséges képzés is választható opció. A felmerülő költségekkel azonban érdemes előre számolnod!

Mi a megoldás? Kedvező hitel a Diákhitel által!

A Diákhitelnek köszönhetően nem kell lemondanod a pályáról, melyben igazán el tudod képzelni Önmagad! Ha önköltséges képzésre jelentkezel, a Diákhitel2 a Te lehetőséged: Diákhitel2-t később kamatmentesen fizetheted vissza – azaz valóban annyit fizetsz, amennyit felvettél. Amennyiben a tanuláshoz szükséges eszközökre, lakhatásra, vagy az egyetemi élet költségeinek fedezésére lenne szükséged, a Diákhitel1 lesz a megoldás számodra!

Lépj álmaid pályájára a Diákhitel segítségével!

Diákhitel1: https://dhwcag.staging.introweb.hu/diakhitel1/
Diákhitel2: https://dhwcag.staging.introweb.hu/diakhitel2/
Képzési Hitel: https://dhwcag.staging.introweb.hu/kepzesihitel/
Diákhitel Számla: https://dhwcag.staging.introweb.hu/diakhitelszamla/

Így tudsz Diákhitelt igényelni

  • Válaszd ki az intézményedet!
  • Jelentkezz be a Neptun rendszerbe!
  • Az Ügyintézés menüpontban válaszd a Diákhitel igénylése lehetőséget!

Ha a Neptun rendszer nem elérhető, akkor a Diákhitel Direkt felületen, vagy Diákhitel Partnerpontjainkon is el tudod indítani az igénylést.

Nézd meg további bejegyzéseinket is!

További híreink

  • Publikálva: 2025.11.20.

    A továbbtanulás izgalmas és meghatározó időszak, amely nemcsak szakmai fejlődést, de gyakran anyagi vonzattal is járhat. A felsőoktatási évek során számos kiadás merülhet fel: tandíj, lakhatás, utazás, tanulmányi eszközök, étkezés – ezek mind részei annak a pénzügyi térképnek, amelyet érdemes előre megrajzolni. Ebben nyújt megbízható segítséget a Pénzügyi Tájoló, a Diákhitel Központ online kalkulátora, amely támogatja a hallgatókat abban, hogy átlátható és reális képet kapjanak jövőbeli költségeikről és finanszírozási lehetőségeikről.

  • Publikálva: 2025.11.13.

    A vizsgaidőszak sokakban idéz elő izgalmat és feszültséget, hiszen ez az a néhány hét, amikor hónapok munkája válik igazi eredménnyé. De hogyan lehet ebben az időszakban megőrizni a nyugalmat, a fókuszt és a lendületet? Cikkünkben most megmutatjuk!

  • Publikálva: 2025.11.06.

    Közeledik a felvételi időszak, és ezzel együtt egy új életszakasz kezdete. Ilyenkor egyszerre van jelen a fialatokban a kíváncsiság, a várakozás és néha a bizonytalanság is: vajon jó helyre jelentkezel? Megfelelő szakot választasz? Mi lesz, ha drága a kollégium vagy nem találsz jó áron albérletet? Ezek teljesen természetes kérdések, és minél korábban kezdesz el felkészülni, annál nyugodtabban tudsz majd dönteni. Most segítünk néhány praktikus információval!

  • Publikálva: 2025.11.05.

    Novembertől gyorsabban és kényelmesebben intézhetik ügyeiket a Diákhitel Plusz és a Nyelvtanulási Diákhitellel rendelkező ügyfeleink. Számukra is elérhető válik elektronikus szolgáltatáscsomagunk, így mostantól lehetőségük van bankkártyás fizetésre, egyenleg-lekérdezésre vagy adatmódosításra a Diákhitel Direkt felületünkön keresztül.