Publikálva: 2025.06.19.

A Diákhitel Központ idén is tartalmas feltöltődést kínál az EFOTT-on. Ezúttal a házigazda győri Széchenyi István Egyetemmel közös sátrunkba várjuk a fesztiválozókat. A kikapcsolódás mellett olyan fontos és a Z-generációt érintő témákkal készülünk, amely nemcsak hasznos tudással vértez fel a mindennapokban, de el is gondolkodtat egy-egy kérdésben.

Hogyan állnak az egyetemisták a pénzügyekhez, mitől lesz egy friss diplomás sikeres a munkaerőpiacon és mi az, amit éppen ő vár egy munkahelytől? És persze az örök kérdés: diplomamunka kontra AI, vagyis hol a határ a segítség és a csalás között? Csak néhány téma, amelyben népszerű és elismert szakértők osztják meg tapasztalataikat.

Nem pusztán előadásokra, sokkal inkább beszélgetésre és közös gondolkodásra várjuk a fesztiválozókat az EFOTT minden napján 11:00 és 18:00 között a Diákhitel x SZE Hencsergőbe. A Civil színpadon szó lesz arról is, hogy milyen fontos szerepe van a támogató közösségnek egy iskolai bántalmazásnál, miről szól a well-being a felsőoktatásban, mit árul el valakiről a social média profilja, de beszélünk például a divatdiétákról és a bennünk rejlő kockázatokról is. Bűnmegelőzési szakértőnk pedig arra hívja fel a figyelmet, hogy mire érdemes kifejezetten odafigyelni a fesztiválokon.

Aki velünk volt tavaly is az EFOTT-on, már pontosan tudja, hogy őszinte beszélgetésekre számíthat a szenvedélybetegségekről és a függőséget övező tabukról. Most is valódi életutakon keresztül esik szó a drogprevencióról és a segítségnyújtás fontosságáról. És természetesen idén is bebizonyítjuk, hogy a történelem lehet igazán szórakoztató és érdekes is. Ezúttal a pénz- és a sporttörténet, valamint a technikai fejlődés izgalmas állomásait ismerhetjük meg, de kiderül az is, hogy milyen szerepük volt a teljesítményfokozóknak a történelemben a vikingek gombáitól az ópiumbarlangokig.

A beszélgetések mellett minden reggel jógával indítjuk a napot, délután pedig sminksarokkal és fotó automatával várunk mindenkit, aki szeretné elkészíteni idei fesztiválfotóját, vagy csak kicsit kikapcsolódna és pihenne légkondis sátrunkban.

További részleteket itt találsz a programról.

Így tudsz Diákhitelt igényelni

  • Válaszd ki az intézményedet!
  • Jelentkezz be a Neptun rendszerbe!
  • Az Ügyintézés menüpontban válaszd a Diákhitel igénylése lehetőséget!

Ha a Neptun rendszer nem elérhető, akkor a Diákhitel Direkt felületen, vagy Diákhitel Partnerpontjainkon is el tudod indítani az igénylést.

Nézd meg további bejegyzéseinket is!

További híreink

  • Publikálva: 2025.11.20.

    A továbbtanulás izgalmas és meghatározó időszak, amely nemcsak szakmai fejlődést, de gyakran anyagi vonzattal is járhat. A felsőoktatási évek során számos kiadás merülhet fel: tandíj, lakhatás, utazás, tanulmányi eszközök, étkezés – ezek mind részei annak a pénzügyi térképnek, amelyet érdemes előre megrajzolni. Ebben nyújt megbízható segítséget a Pénzügyi Tájoló, a Diákhitel Központ online kalkulátora, amely támogatja a hallgatókat abban, hogy átlátható és reális képet kapjanak jövőbeli költségeikről és finanszírozási lehetőségeikről.

  • Publikálva: 2025.11.13.

    A vizsgaidőszak sokakban idéz elő izgalmat és feszültséget, hiszen ez az a néhány hét, amikor hónapok munkája válik igazi eredménnyé. De hogyan lehet ebben az időszakban megőrizni a nyugalmat, a fókuszt és a lendületet? Cikkünkben most megmutatjuk!

  • Publikálva: 2025.11.06.

    Közeledik a felvételi időszak, és ezzel együtt egy új életszakasz kezdete. Ilyenkor egyszerre van jelen a fialatokban a kíváncsiság, a várakozás és néha a bizonytalanság is: vajon jó helyre jelentkezel? Megfelelő szakot választasz? Mi lesz, ha drága a kollégium vagy nem találsz jó áron albérletet? Ezek teljesen természetes kérdések, és minél korábban kezdesz el felkészülni, annál nyugodtabban tudsz majd dönteni. Most segítünk néhány praktikus információval!

  • Publikálva: 2025.11.05.

    Novembertől gyorsabban és kényelmesebben intézhetik ügyeiket a Diákhitel Plusz és a Nyelvtanulási Diákhitellel rendelkező ügyfeleink. Számukra is elérhető válik elektronikus szolgáltatáscsomagunk, így mostantól lehetőségük van bankkártyás fizetésre, egyenleg-lekérdezésre vagy adatmódosításra a Diákhitel Direkt felületünkön keresztül.