Publikálva: 2025.07.16.

Júliusban sok minden kiderül: ki melyik szakra jutott be, ki marad az eddigi kollégiumi szobában, és kinek kell új lakhatást keresnie. Aztán ott vannak a „járulékos” dolgok: bérlet, utazás, jegyzetek, tankönyvek – és mindez még a gólyatábor előtt. A Diákhitel segítségével ezekre a helyzetekre is tudsz tervezni.

A Diákhitel1 szabad felhasználású, vagyis azt fedezheted vele, amire éppen szükséged van: akár a lakáskeresésnél vagy költözésnél felmerülő első kiadásokat is.

Képzési díj: most vagy soha?

Akár egyetemi, akár felnőttképzésben veszel részt, előfordulhat, hogy önköltséges formában kezded el a tanulmányaidat. A tandíjat ilyenkor jellemzően már beiratkozáskor fizetni kell.
A Diákhitel2 erre nyújt megoldást: kamatmentes és a tandíjat a Diákhitel Központ közvetlenül az intézményhez utalja, így Neked csak annyi a dolgod, hogy elindítsd a folyamatot – gyorsan, egyszerűen, online.

Dolgozol is? Segíthet, ha a béred nem fedez mindent

Egyre többen vannak, akik munka mellett tanulnak. De bármilyen ügyesen zsonglőrködsz is a beosztásoddal, előfordulhat, hogy a jövedelmed nem fedez minden felmerülő kiadást. Egy kedvező hitel ilyenkor abban segíthet, hogy nyugodtan tanulhass, fejlődhess, képezhesd magad.

Miért a Diákhitel a legjobb hitel továbbtanuláshoz?

  • Kényelmesen, akár online igényelhető
  • Kamatmentes hitel a tandíjra, ha önköltséges képzésre jársz
  • Szabadon felhasználható változat, ha az élet más területén jönnek váratlan kiadások
  • Törlesztés csak később, a képzés befejezése után, igazodva az anyagi helyzetedhez

Nem baj, ha nem terveztél mindennel. A Diákhitel pont arra kínál megoldásokat, hogy legyen B terved, és az egyetemi évek ne az aggódásról, hanem a lehetőségekről szóljanak!

Az egyes termékekről itt olvashatsz bővebben:

https://dhwcag.staging.introweb.hu/diakhitel1/

https://dhwcag.staging.introweb.hu/diakhitel2/

https://dhwcag.staging.introweb.hu/kepzesihitel/

Így tudsz Diákhitelt igényelni

  • Válaszd ki az intézményedet!
  • Jelentkezz be a Neptun rendszerbe!
  • Az Ügyintézés menüpontban válaszd a Diákhitel igénylése lehetőséget!

Ha a Neptun rendszer nem elérhető, akkor a Diákhitel Direkt felületen, vagy Diákhitel Partnerpontjainkon is el tudod indítani az igénylést.

Nézd meg további bejegyzéseinket is!

További híreink

  • Publikálva: 2025.11.20.

    A továbbtanulás izgalmas és meghatározó időszak, amely nemcsak szakmai fejlődést, de gyakran anyagi vonzattal is járhat. A felsőoktatási évek során számos kiadás merülhet fel: tandíj, lakhatás, utazás, tanulmányi eszközök, étkezés – ezek mind részei annak a pénzügyi térképnek, amelyet érdemes előre megrajzolni. Ebben nyújt megbízható segítséget a Pénzügyi Tájoló, a Diákhitel Központ online kalkulátora, amely támogatja a hallgatókat abban, hogy átlátható és reális képet kapjanak jövőbeli költségeikről és finanszírozási lehetőségeikről.

  • Publikálva: 2025.11.13.

    A vizsgaidőszak sokakban idéz elő izgalmat és feszültséget, hiszen ez az a néhány hét, amikor hónapok munkája válik igazi eredménnyé. De hogyan lehet ebben az időszakban megőrizni a nyugalmat, a fókuszt és a lendületet? Cikkünkben most megmutatjuk!

  • Publikálva: 2025.11.06.

    Közeledik a felvételi időszak, és ezzel együtt egy új életszakasz kezdete. Ilyenkor egyszerre van jelen a fialatokban a kíváncsiság, a várakozás és néha a bizonytalanság is: vajon jó helyre jelentkezel? Megfelelő szakot választasz? Mi lesz, ha drága a kollégium vagy nem találsz jó áron albérletet? Ezek teljesen természetes kérdések, és minél korábban kezdesz el felkészülni, annál nyugodtabban tudsz majd dönteni. Most segítünk néhány praktikus információval!

  • Publikálva: 2025.11.05.

    Novembertől gyorsabban és kényelmesebben intézhetik ügyeiket a Diákhitel Plusz és a Nyelvtanulási Diákhitellel rendelkező ügyfeleink. Számukra is elérhető válik elektronikus szolgáltatáscsomagunk, így mostantól lehetőségük van bankkártyás fizetésre, egyenleg-lekérdezésre vagy adatmódosításra a Diákhitel Direkt felületünkön keresztül.