Publikálva: 2020.05.15.
Már 8500 hallgató igényelte a május 1-jei bevezetés óta a Diákhitel pluszt, töretlen a kormányzati támogatással létrehozott pénzügyi termék sikere a fiatalok körében – közölte Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára pénteken az MTI-vel. (Forrás: www.pestisracok.hu/MTI)
 
A közlemény szerint a kamatmentes és teljesen szabad felhasználású kölcsön segítséget nyújthat minden olyan felsőoktatási hallgatónak, aki a koronavírus-járvány okozta gazdasági válság miatt most pénzügyi nehézségekkel szembesül.

Sok fiatal dolgozik a tanulmányai mellett, és sokuknak most nincs lehetőségük folytatni ezt. Másoknak a családja tud most kevesebb támogatást biztosítani – a Diákhitel Plusz nekik is lehetőséget jelent – fejtette ki az államtitkár.

Magyar Péter, a Diákhitel Központ vezérigazgatója a közleményben azt írta, hogy talán még soha nem volt akkora szükség a diákhitelekre, mint ezekben a hónapokban: úgy számolnak, hogy idén akár 35-40 ezer hallgató is fordulhat a központhoz. Hozzátette, a diákhitelezés fő feladata jelenleg, hogy sikerüljön megakadályozni az anyagi okokból történő felsőoktatási lemorzsolódás megnövekedését.

A vezérigazgató a Diákhitel plusz kapcsán hangsúlyozta, hogy szinte minden hallgató a maximálisan igényelhető félmillió forintot kéri, és már ezen a héten folyósították is az első hiteleket. Kiemelte, hogy igyekeznek rendkívüli gyorsasággal feldolgozni az igényléseket és azok beérkezésétől számított két héten belül mindenki számára folyósítani a kért összeget, hiszen a jelen helyzetre különösen igaz, hogy “kétszer ad, ki gyorsan ad”.

Így tudsz Diákhitelt igényelni

  • Válaszd ki az intézményedet!
  • Jelentkezz be a Neptun rendszerbe!
  • Az Ügyintézés menüpontban válaszd a Diákhitel igénylése lehetőséget!

Ha a Neptun rendszer nem elérhető, akkor a Diákhitel Direkt felületen, vagy Diákhitel Partnerpontjainkon is el tudod indítani az igénylést.

Nézd meg további bejegyzéseinket is!

További híreink

  • Publikálva: 2025.11.20.

    A továbbtanulás izgalmas és meghatározó időszak, amely nemcsak szakmai fejlődést, de gyakran anyagi vonzattal is járhat. A felsőoktatási évek során számos kiadás merülhet fel: tandíj, lakhatás, utazás, tanulmányi eszközök, étkezés – ezek mind részei annak a pénzügyi térképnek, amelyet érdemes előre megrajzolni. Ebben nyújt megbízható segítséget a Pénzügyi Tájoló, a Diákhitel Központ online kalkulátora, amely támogatja a hallgatókat abban, hogy átlátható és reális képet kapjanak jövőbeli költségeikről és finanszírozási lehetőségeikről.

  • Publikálva: 2025.11.13.

    A vizsgaidőszak sokakban idéz elő izgalmat és feszültséget, hiszen ez az a néhány hét, amikor hónapok munkája válik igazi eredménnyé. De hogyan lehet ebben az időszakban megőrizni a nyugalmat, a fókuszt és a lendületet? Cikkünkben most megmutatjuk!

  • Publikálva: 2025.11.06.

    Közeledik a felvételi időszak, és ezzel együtt egy új életszakasz kezdete. Ilyenkor egyszerre van jelen a fialatokban a kíváncsiság, a várakozás és néha a bizonytalanság is: vajon jó helyre jelentkezel? Megfelelő szakot választasz? Mi lesz, ha drága a kollégium vagy nem találsz jó áron albérletet? Ezek teljesen természetes kérdések, és minél korábban kezdesz el felkészülni, annál nyugodtabban tudsz majd dönteni. Most segítünk néhány praktikus információval!

  • Publikálva: 2025.11.05.

    Novembertől gyorsabban és kényelmesebben intézhetik ügyeiket a Diákhitel Plusz és a Nyelvtanulási Diákhitellel rendelkező ügyfeleink. Számukra is elérhető válik elektronikus szolgáltatáscsomagunk, így mostantól lehetőségük van bankkártyás fizetésre, egyenleg-lekérdezésre vagy adatmódosításra a Diákhitel Direkt felületünkön keresztül.