Publikálva: 2025.06.30.

Továbbra is kamatstoppal védi a kormány a 2024. december 31-ig megkötött diákhitel-szerződéseket. Így a tavaly év végéig felvett szabad felhasználású diákhitelekre 2025 második félévében is 7,99 %-os kamatszint vonatkozik. A 2025. január 1-jétől felvett Diákhitel1 kamata pedig az év második felében 8,99%-ra mérséklődik. A kötött felhasználású Diákhitel2 és a Képzési Hitel továbbra is kamatmentesen áll a hallgatók rendelkezésére.

A Diákhitel Központ célja kezdettől fogva változatlanul az, hogy anyagi lehetőségektől függetlenül bárki tanulhasson, végzettséget és diplomát szerezhessen. A konstrukció bevezetése óta a diákhitel már több, mint 400 ezer fiatal diplomához jutását segítette, a Diákhitel Központ által kínált termékeket jelenleg is mintegy 200 ezren veszik igénybe. A diákhitelek népszerűségéhez a rugalmas, rendkívül ügyfélbarát törlesztési feltételek, valamint a széles családtámogatási kedvezmények is nagyban hozzájárulnak.

Az állam a diákhitelnél is fontosnak tartja a családalapítás támogatását, ezért a visszafizetésnél kedvezményben részesülnek azok az édesanyák, akik a hiteltörlesztés ideje alatt gyermeket vállalnak.  Amennyiben a hitelfelvételt követően megszületik a második gyermek, akkor az édesanya diákhitelének felét, a harmadik gyermek születését követően pedig a teljes diákhitel-tartozást elengedi a Diákhitel Központ. Emellett ha egy 30 év alatti édesanyának az egyetemi tanulmányai alatt vagy a befejezést követő két évben megszületik az első gyermeke, akkor a teljes fennálló tartozását elengedi a Diákhitel Központ.

A diákhitelt igénybe vevők ráadásul már 2 éve minden eddiginél kedvezőbb feltételekkel nyithatnak Diákhitel Számlát, hiszen a „diákhitel számlát” biztosító kereskedelmi bankoknak ingyenesen kell biztosítaniuk például a havi számlavezetést, az elektronikus szolgáltatások felületének használatát, a havi bankszámlakivonatot és a kapcsolódó bankkártya használatát is.

Így tudsz Diákhitelt igényelni

  • Válaszd ki az intézményedet!
  • Jelentkezz be a Neptun rendszerbe!
  • Az Ügyintézés menüpontban válaszd a Diákhitel igénylése lehetőséget!

Ha a Neptun rendszer nem elérhető, akkor a Diákhitel Direkt felületen, vagy Diákhitel Partnerpontjainkon is el tudod indítani az igénylést.

Nézd meg további bejegyzéseinket is!

További híreink

  • Publikálva: 2025.11.20.

    A továbbtanulás izgalmas és meghatározó időszak, amely nemcsak szakmai fejlődést, de gyakran anyagi vonzattal is járhat. A felsőoktatási évek során számos kiadás merülhet fel: tandíj, lakhatás, utazás, tanulmányi eszközök, étkezés – ezek mind részei annak a pénzügyi térképnek, amelyet érdemes előre megrajzolni. Ebben nyújt megbízható segítséget a Pénzügyi Tájoló, a Diákhitel Központ online kalkulátora, amely támogatja a hallgatókat abban, hogy átlátható és reális képet kapjanak jövőbeli költségeikről és finanszírozási lehetőségeikről.

  • Publikálva: 2025.11.13.

    A vizsgaidőszak sokakban idéz elő izgalmat és feszültséget, hiszen ez az a néhány hét, amikor hónapok munkája válik igazi eredménnyé. De hogyan lehet ebben az időszakban megőrizni a nyugalmat, a fókuszt és a lendületet? Cikkünkben most megmutatjuk!

  • Publikálva: 2025.11.06.

    Közeledik a felvételi időszak, és ezzel együtt egy új életszakasz kezdete. Ilyenkor egyszerre van jelen a fialatokban a kíváncsiság, a várakozás és néha a bizonytalanság is: vajon jó helyre jelentkezel? Megfelelő szakot választasz? Mi lesz, ha drága a kollégium vagy nem találsz jó áron albérletet? Ezek teljesen természetes kérdések, és minél korábban kezdesz el felkészülni, annál nyugodtabban tudsz majd dönteni. Most segítünk néhány praktikus információval!

  • Publikálva: 2025.11.05.

    Novembertől gyorsabban és kényelmesebben intézhetik ügyeiket a Diákhitel Plusz és a Nyelvtanulási Diákhitellel rendelkező ügyfeleink. Számukra is elérhető válik elektronikus szolgáltatáscsomagunk, így mostantól lehetőségük van bankkártyás fizetésre, egyenleg-lekérdezésre vagy adatmódosításra a Diákhitel Direkt felületünkön keresztül.