Publikálva: 2021.12.17.

A Diákhitel Központ döntése alapján továbbra is kamatmentesen igényelhető a felsőoktatási önköltségre felvehető Diákhitel2 és a szabad felhasználású Diákhitel Plusz. Emellett a piacokon tapasztalható hozamemelkedések ellenére változatlanul az eddigi legalacsonyabb, 1,99 százalékos kamattal igényelhető a Diákhitel1, tájékoztatott Magyar Péter vezérigazgató.

A kormány döntése alapján tanulmányi hónaponként a szabad felhasználású Diákhitel1 akár 150 ezer forintig is igényelhető havonta, ezáltal évi 1,5 millió forint szabad felhasználású forráshoz juthatnak a hallgatók. A Diákhitel1 szabadon költhető bármire, csakúgy, mint a felsőoktatásban és struktúraváltó képzéseknél felvehető kamatmentes Diákhitel Plusz.

A bármikor igényelhető és ingyenesen előtörleszthető termékek iránti kereslet az alacsony kamatoknak, a kedvező feltételeknek és a 2018-ban bevezetett családi kedvezményeknek köszönhetően évről évre emelkedik.

A diákhiteleket igénylők jogosultak a 2018-tól bevezetett családtámogatásokra. Ha egy családban a hitelfelvételt követően megszületik a második gyermek, akkor az édesanya diákhitelének felét, a harmadik gyermek megszületése esetén pedig a teljes diákhitel tartozást elengedi a Diákhitel Központ. Alig három év alatt 6500 édesanyának tudtuk ezen kedvezményeknek köszönhetően több mint 6 milliárd forint értékben elengedni a tartozását.

Az elmúlt évben jelentősen megnőtt igénylésszám azt mutatja, hogy érdemi segítséget jelentenek a Diákhitel Központ által kínált hitelkonstrukciók a hallgatóknak – hangsúlyozta Magyar Péter vezérigazgató.

Így tudsz Diákhitelt igényelni

  • Válaszd ki az intézményedet!
  • Jelentkezz be a Neptun rendszerbe!
  • Az Ügyintézés menüpontban válaszd a Diákhitel igénylése lehetőséget!

Ha a Neptun rendszer nem elérhető, akkor a Diákhitel Direkt felületen, vagy Diákhitel Partnerpontjainkon is el tudod indítani az igénylést.

Nézd meg további bejegyzéseinket is!

További híreink

  • Publikálva: 2025.11.20.

    A továbbtanulás izgalmas és meghatározó időszak, amely nemcsak szakmai fejlődést, de gyakran anyagi vonzattal is járhat. A felsőoktatási évek során számos kiadás merülhet fel: tandíj, lakhatás, utazás, tanulmányi eszközök, étkezés – ezek mind részei annak a pénzügyi térképnek, amelyet érdemes előre megrajzolni. Ebben nyújt megbízható segítséget a Pénzügyi Tájoló, a Diákhitel Központ online kalkulátora, amely támogatja a hallgatókat abban, hogy átlátható és reális képet kapjanak jövőbeli költségeikről és finanszírozási lehetőségeikről.

  • Publikálva: 2025.11.13.

    A vizsgaidőszak sokakban idéz elő izgalmat és feszültséget, hiszen ez az a néhány hét, amikor hónapok munkája válik igazi eredménnyé. De hogyan lehet ebben az időszakban megőrizni a nyugalmat, a fókuszt és a lendületet? Cikkünkben most megmutatjuk!

  • Publikálva: 2025.11.06.

    Közeledik a felvételi időszak, és ezzel együtt egy új életszakasz kezdete. Ilyenkor egyszerre van jelen a fialatokban a kíváncsiság, a várakozás és néha a bizonytalanság is: vajon jó helyre jelentkezel? Megfelelő szakot választasz? Mi lesz, ha drága a kollégium vagy nem találsz jó áron albérletet? Ezek teljesen természetes kérdések, és minél korábban kezdesz el felkészülni, annál nyugodtabban tudsz majd dönteni. Most segítünk néhány praktikus információval!

  • Publikálva: 2025.11.05.

    Novembertől gyorsabban és kényelmesebben intézhetik ügyeiket a Diákhitel Plusz és a Nyelvtanulási Diákhitellel rendelkező ügyfeleink. Számukra is elérhető válik elektronikus szolgáltatáscsomagunk, így mostantól lehetőségük van bankkártyás fizetésre, egyenleg-lekérdezésre vagy adatmódosításra a Diákhitel Direkt felületünkön keresztül.