Publikálva: 2025.07.23.

Pótfelvételi – a második esély kapuja

Az egyik legfontosabb lehetőség a pótfelvételi, amely második esélyként szolgál azoknak, akik az első körben nem nyertek felvételt, vagy esetleg megváltoztatták terveiket. A pótfelvételi eljárás során több egyetem és főiskola is meghirdet szabad helyeket. Igaz, ezek többsége önköltséges formában érhető el, ami sokakban aggodalmat kelthet. A tandíj összege, különösen hosszabb, négy-ötéves képzések esetén, jelentős kiadásnak tűnhet, különösen azoknak, akik nem számítottak rá, hogy végül fizetős formában kezdik meg tanulmányaikat.

Mi a megoldás, ha nem jött össze az államilag támogatott hely?

Itt lép be a képbe a Diákhitel, mint az egyik legkézenfekvőbb és legbiztonságosabb pénzügyi segítség a felsőoktatásban tanulóknak. A Diákhitel1 szabadon felhasználható kedvező hitel, akár a mindennapi megélhetésre, lakhatásra vagy tanulmányi költségekre, míg a Diákhitel2 kizárólag a tandíj finanszírozására vehető igénybe, viszont teljesen kamatmentesen.

Ez azt jelenti, hogy ha valaki az állami képzés helyett csak az önköltséges formára jut be, nem kell lemondania a tanulásról, a Diákhitel segítségével elérhetővé válik a továbbtanulás anélkül, hogy azonnali anyagi terhet róna a családra. A hitel törlesztését csak a tanulmányok befejezése után kell megkezdeni, a jövedelemarányos törlesztési rendszer pedig biztosítja, hogy a visszafizetés ne legyen megterhelő.

Ne add fel, tervezz újra!

A ponthatárok kihirdetése sokak számára ünnep, másoknak pedig újratervezés. De a továbbtanulás lehetősége nem vész el egyetlen elmaradt pont miatt sem! A pótfelvételi során új utak nyílnak meg, a Diákhitel pedig biztosítja az anyagi hátteret. Így senkinek sem kell feladnia az álmait anyagi okok miatt.

+Tipp: Figyeld a felvi.hu oldalát, kövesd az aktuális pótfelvételi határidőket, és ismerkedj meg a kedvező hitel részleteivel weboldalunkon!

https://dhwcag.staging.introweb.hu/diakhitel1/

https://dhwcag.staging.introweb.hu/diakhitel2/

https://dhwcag.staging.introweb.hu/kepzesihitel/

Így tudsz Diákhitelt igényelni

  • Válaszd ki az intézményedet!
  • Jelentkezz be a Neptun rendszerbe!
  • Az Ügyintézés menüpontban válaszd a Diákhitel igénylése lehetőséget!

Ha a Neptun rendszer nem elérhető, akkor a Diákhitel Direkt felületen, vagy Diákhitel Partnerpontjainkon is el tudod indítani az igénylést.

Nézd meg további bejegyzéseinket is!

További híreink

  • Publikálva: 2025.11.20.

    A továbbtanulás izgalmas és meghatározó időszak, amely nemcsak szakmai fejlődést, de gyakran anyagi vonzattal is járhat. A felsőoktatási évek során számos kiadás merülhet fel: tandíj, lakhatás, utazás, tanulmányi eszközök, étkezés – ezek mind részei annak a pénzügyi térképnek, amelyet érdemes előre megrajzolni. Ebben nyújt megbízható segítséget a Pénzügyi Tájoló, a Diákhitel Központ online kalkulátora, amely támogatja a hallgatókat abban, hogy átlátható és reális képet kapjanak jövőbeli költségeikről és finanszírozási lehetőségeikről.

  • Publikálva: 2025.11.13.

    A vizsgaidőszak sokakban idéz elő izgalmat és feszültséget, hiszen ez az a néhány hét, amikor hónapok munkája válik igazi eredménnyé. De hogyan lehet ebben az időszakban megőrizni a nyugalmat, a fókuszt és a lendületet? Cikkünkben most megmutatjuk!

  • Publikálva: 2025.11.06.

    Közeledik a felvételi időszak, és ezzel együtt egy új életszakasz kezdete. Ilyenkor egyszerre van jelen a fialatokban a kíváncsiság, a várakozás és néha a bizonytalanság is: vajon jó helyre jelentkezel? Megfelelő szakot választasz? Mi lesz, ha drága a kollégium vagy nem találsz jó áron albérletet? Ezek teljesen természetes kérdések, és minél korábban kezdesz el felkészülni, annál nyugodtabban tudsz majd dönteni. Most segítünk néhány praktikus információval!

  • Publikálva: 2025.11.05.

    Novembertől gyorsabban és kényelmesebben intézhetik ügyeiket a Diákhitel Plusz és a Nyelvtanulási Diákhitellel rendelkező ügyfeleink. Számukra is elérhető válik elektronikus szolgáltatáscsomagunk, így mostantól lehetőségük van bankkártyás fizetésre, egyenleg-lekérdezésre vagy adatmódosításra a Diákhitel Direkt felületünkön keresztül.