Publikálva: 2025.06.12.

Hallgassunk a szívünkre vagy az anyagiak alapján döntsünk?

Vannak esetek, amikor minden adott, hogy egy diák álomegyetemen tanulhasson, szuper érettségi, elegendő pontszám. Azonban a család pénzügyi helyzete, az albérlet, kollégium költségei, a megélhetés bizonytalansága nagy fejfájást okozhat. Ilyenkor sok diák kénytelen a második vagy harmadik helyen megjelölt, anyagilag biztonságosabb vagy államilag támogatott opciót választani, még ha az kevésbé is illeszkedik a jövőbeli terveihez.

Erre a látszólag megoldhatatlan dilemmára a Diákhitel könnyen elérhető megoldást kínál! Ez a kedvező hitel épp azért jött létre, hogy a tanulmányok ne az anyagiakon múljanak.

Milyen lehetőségek adottak számodra?

A Diákhitel1 szabad felhasználású, tehát lakhatásra, közlekedésre, tankönyvekre vagy bármilyen más megélhetési kiadásra fordítható. Számodra ez a megfelelő megoldás, ha például felvettek államilag finanszírozott képzésre, de a lakhatás vagy akár az eszközbeszerzés költségei jelentenek problémát.

A kamatmentes Diákhitel2 kizárólag önköltséges képzés finanszírozására fordítható. Így azok is bátran jelentkezhetnek akár költségtérítéses formában is a vágyott szakra, akik elsőre nem kerültek be államilag finanszírozott helyre, vagy akik később váltanak szakot.

A tudatos döntés szabadsága

A Diákhitel egyetlen célja, hogy kedvező hitelkonstrukciókkal támogasson abban, hogy anyagi gondok miatt ne kelljen feladni az álmaidat! Mindezt egy olyan rugalmas rendszeren belül, amely maximálisan alkalmazkodik a hallgatók élethelyzetéhez.

A felvételi sorrend módosítása előtt érdemes nemcsak a pontokat, hanem a pénzügyi lehetőségeket is átgondolni! Ha a szíved azt súgja, hogy az első helyen megjelölt egyetem a Te utad, akkor ne hagyd, hogy az anyagiak döntsenek helyetted!

Diákhitel1: https://dhwcag.staging.introweb.hu/diakhitel1/

Diákhitel2: https://dhwcag.staging.introweb.hu/diakhitel2/

Képzési Hitel: https://dhwcag.staging.introweb.hu/kepzesihitel/

Diákhitel Számla: https://dhwcag.staging.introweb.hu/diakhitelszamla/

Így tudsz Diákhitelt igényelni

  • Válaszd ki az intézményedet!
  • Jelentkezz be a Neptun rendszerbe!
  • Az Ügyintézés menüpontban válaszd a Diákhitel igénylése lehetőséget!

Ha a Neptun rendszer nem elérhető, akkor a Diákhitel Direkt felületen, vagy Diákhitel Partnerpontjainkon is el tudod indítani az igénylést.

Nézd meg további bejegyzéseinket is!

További híreink

  • Publikálva: 2025.11.20.

    A továbbtanulás izgalmas és meghatározó időszak, amely nemcsak szakmai fejlődést, de gyakran anyagi vonzattal is járhat. A felsőoktatási évek során számos kiadás merülhet fel: tandíj, lakhatás, utazás, tanulmányi eszközök, étkezés – ezek mind részei annak a pénzügyi térképnek, amelyet érdemes előre megrajzolni. Ebben nyújt megbízható segítséget a Pénzügyi Tájoló, a Diákhitel Központ online kalkulátora, amely támogatja a hallgatókat abban, hogy átlátható és reális képet kapjanak jövőbeli költségeikről és finanszírozási lehetőségeikről.

  • Publikálva: 2025.11.13.

    A vizsgaidőszak sokakban idéz elő izgalmat és feszültséget, hiszen ez az a néhány hét, amikor hónapok munkája válik igazi eredménnyé. De hogyan lehet ebben az időszakban megőrizni a nyugalmat, a fókuszt és a lendületet? Cikkünkben most megmutatjuk!

  • Publikálva: 2025.11.06.

    Közeledik a felvételi időszak, és ezzel együtt egy új életszakasz kezdete. Ilyenkor egyszerre van jelen a fialatokban a kíváncsiság, a várakozás és néha a bizonytalanság is: vajon jó helyre jelentkezel? Megfelelő szakot választasz? Mi lesz, ha drága a kollégium vagy nem találsz jó áron albérletet? Ezek teljesen természetes kérdések, és minél korábban kezdesz el felkészülni, annál nyugodtabban tudsz majd dönteni. Most segítünk néhány praktikus információval!

  • Publikálva: 2025.11.05.

    Novembertől gyorsabban és kényelmesebben intézhetik ügyeiket a Diákhitel Plusz és a Nyelvtanulási Diákhitellel rendelkező ügyfeleink. Számukra is elérhető válik elektronikus szolgáltatáscsomagunk, így mostantól lehetőségük van bankkártyás fizetésre, egyenleg-lekérdezésre vagy adatmódosításra a Diákhitel Direkt felületünkön keresztül.